Mátyás király...32

Egy bölcs mondás.

Buda vára hegyen fekszik és a Duna mossa. Honnan vette nevét, nem egészen bizonyos: vagy az ókori Budaliatól, vagy a Buddha nevű szent embertől, nem mintha ő alapitotta volna,

hanem csak úgy nevezték el az ő hires nevéről. Buddha, Szent Jeromos tanusága szerint az

indiai bölcselők tanainak szerzője volt, a bölcselőket gymnobrachmanoknak hivják, és a

hagyomány szerint egy szűz oldalából született. Hogy való vagy költött dolog-e ez a születés, nem sokat vesződöm a vitatásával. De annyi bizonyos, hogy Buddha egy igen bölcs embernek a neve, a ki az indusok vallását alapitotta. Ezt meg akartam jegyezni, mert Magyarországon a hires embernek sokszor találjuk mását, Szerém városa a példa rá, a mely Sirmustól, a triballok régi királyáról vett nevét máig megtartotta. Hogy egytől-egyig mindent fel ne soroljak: Strigoniumot (Esztergom) Magyarországon kivül másutt is találunk, valamint Pestet is, mert Pestről  már Vergilius is ir: “láttam pesti módra gondozott rózsáskerteket.” Ez a Pest Olaszországban van, a magyarországi a Duna mellett fekszik, s szemben Budára tekint, s a Duna folyik el közöttük. Az egyik a síkságon, a másik a hegyen terül el, a mely körül mindenütt hévviz bugyog s a mely tele van ültetve szőlővel és gyümölcsfával, ugy hogy Budáról egyik oldalról kitünő bortermő hegyeket, a másik oldalról Pestet és a sikságot látja az ember. A várból a folyóhoz a lejárás oly nehéz, hogy a királyok bőkezűségéből a Boldogasszony templomától egész a Dunáig kőlépcső épült.

De hogy dolgunkra térjünk, Budán egy alkalommal összegyűlt az urak tanácsa, a királyhoz

azonban még nem lehetett bemenni. Közöttük volt Báthori Miklós, az előkelő származásu

váczi püspök is. Vácz Budától husz mérföldnyire esik, s a kettő között a folyón közlekednek.

Az emlitett Miklós püspök erényekkel, szellemi képességekkel és szép külsővel dúsan meg

van áldva, az ókori tanulmányokat Italiában végezte, tehetségével gondos szorgalmat páro-

sitva, semmi fáradságot, éjjelezést, költséget sem kimélt, hogy a tudásban előhaladjon, s rövid időn annyira jutott, hogy tudományát és irodalmi képzettségét a legeszesebb tudósok is nagy bámulattal méltányolták. Mig az urak tanácskozása meg nem kezdődött, hogy idejét tétlenséggel s fecsegéssel ne kelljen tékozolnia, könyv volt a kezében, ha jól emlékszem, Ciceronak a “Tusculanumi fejtegetések” czimű munkája. Sokan megmosolyogták, hogy ez a derék fiatal ember könyvet olvas, a mi ott nem volt szokásban, mert a magyarok előtt ujság volt, hogy egy püspök könyveket olvas és még hozzá azon a helyen, a hol beszélgetni és társalogni szoktak.

E közben Mátyás király megérkezett, s mikor meglátta, hogy Miklósnak könyv van a kezében, igy szólott Galeottohoz: “Ugy gondolom, Miklós annak idején a te tanitványod és

lakótársad volt; nagyon szereti az irodalmat és a tudományokat, és ezt nagyon helyesen teszi.

Mert az apostol a püspökök tanitása alkalmával többek közt azt mondja, hogy a püspöknek

tudósnak kell lennie, mert hogyan tanithat az másokat, a ki maga sem tanul? A tudományt

pedig vagy égi ihletből, vagy pedig fáradságos munka árán lehet megszerezni. Nagyon jól

cselekszik tehát Miklós, hogy a rest tétlenséget kerüli, olvas és tanul és igy műveli magát.”

Majd azokhoz az urakhoz fordult a király, a kiknek nevetését meghallotta: “Ne nevessetek -

mondá - olyan dolgon, a mit nem tudtok megérteni. Balgaság, hogy Miklós püspököt kinevetitek. Hát sohasem hallottátok, hogy mint a történelem tanitja, volt egy igen bölcs római férfiu, a kit Catonak hivtak. Ennek halálát, mely Afrika egyik városában, Uticában történt , öngyilkosság által, mert a szabadságért élő-haló Cató a köztársaságnak Caesar monarchiája folytán bekövetkezett bukását nem akarta túlélni.maga a győzhetetlen hadvezér, Julius Caesar is meggyászolta, bár mindenha ellenségek voltak; ez a rendkivüli mély eszű, csodálatos tanultságu s mindenki előtt nagy tekintélyű ember a tétlenséget a bűnök kisértő alkalmának tartotta, s ezért, mig a római senatus tagjai gyülekeztek, mindig olvasgatott valamit.” Ezek hallatára azok, kik Miklós olvasgatásán nevettek, csodálkozni kezdettek rajta, mert ismerték nyájasságát, bőkezüségét és nagylelkűségét,  tudták, mily régi, nagy családból származik és nagy tisztelettel emlegették édes bátyját, Báthory Istvánt, mint a török veszedelmét és megrontóját. Bámulták Miklós szép testtartását, nap-nap után hallották nyájas, elmés, és egy Cicero ajkára illő ékesszólását, megbecsülték élénkségét, állhatatosságát, becsületességét, hűségét, őszinte barátságát, semmi büszkeséget és hiuságot sem találtak benne, és ezek alapján ugy tartották, hogy mind hatalmas és kiváló

őseinek, mind testvérének, Istvánnak, csak diszére és becsületére válik, s mindig is becsületére vált, azt az egyet is, hogy a hazai szokás ellenére a királyi palotában könyveket olvasgatott, csupa tudatlanságból kárhoztatták benne. Tudták, milyen lélekkel, mily éleseszűséggel tűrte és hiusitotta meg versenytársainak és ellenségeinek áskálódásait azáltal, hogy a gyűlölet özönében, a sors kegyetlen csapásai és irigyei sűrű támadásai közepette is olyannak mutatkozott, a minőnek szerencsés körülményei között ismerték. Nem is emlitem, mily bőkezűséggel, mennyi költséggel épitette, ujra a templomot Olaszországból hivott építőmesterekkel s diszitőkkel, hogy lelke nagyságának a székesegyház és a püspöki palota pompája is megfelelő legyen. Egyet azonban nem hallgathatok el: hogy mikor, már most két esztendeje, Magyarországon jártam és Miklós püspököt meglátogattam, oly szivesen fogadott és tartott magánál, hogy bámulatos vendégszeretetét magam is megcsodáltam. Ezenfelül folyton arra ösztökélt, írjam meg Mátyás király életét, hogy a nagy király cselekedetei, melyek hazájának dicsőségére váltak és hirt-nevet szereztek, feledékenységbe ne menjenek. Tetszett udvartartásának különös pompája és elegancziája is, mert házában egyre vagy az ima, vagy a tanulás járja, vagy lant mellett énekszó csendűl, vagy tisztes társalgás folyik; ott nem ismerik a tétlenséget, lustaságot, időpazarlást. Gyakran sétálgat a vártól a kertekig, a melyeket ő maga erősitett meg s látott el halastavakkal, s vissza a kertektől a várig, kiváló férfiak társaságában, könyveket víve magukkal, úgy, hogy a sétát vitatkozással töltik. A püspök néha hintón jár és olvasgatás  és tisztes társalgás közben megnézi kellemes, verőfényes hegyeit, melyek körüs-körül szöllővel és gyümölcsfával vannak beültetve, úgy, hogy az ember arra a kellemes meggyőződésre jut, hogy azokat a jó bortermő és virágzó hegyeket Minerva és a Múzsák egyaránt lakják és

látogatják.

Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról