2010. november 30., kedd

2010. november 29., hétfő

Öregkori elfoglaltságok

Amint megöregszünk, csökken a képességünk különbségeket tenni a világ dolgaiban.
Ideje hát, hogy reményt és ihletet merítsünk azon "szeniorok" figyelemreméltó teljesítményeiből, akiknek bátorságuk van szembenézni a kor rémisztő kihívásaival.
Például, így találja fel magát egy vegyész:

Gyakran kérdezték tőlem:

"Mit csináltok ti, öreg fiúk egész nap, most, hogy nyugdíjba vonultatok?"

"Nos, nekem az a szerencsém, hogy vegyészmérnöki képzettségem van

és így sok örömet szerezhetek magamnak azzal, hogy sört, bort

és egyéb alkoholtartalmú folyadékokat vizeletté dolgozok át."

Noé problémái

Így szólt az Úr Noéhoz: "Fél év múlva megnyitom az ég csatornáit, és addig fog esni, amíg a Földet el nem lepi a víz. De szeretnék megmenteni néhány jó embert és minden állatfajból egy párt, ezért építs bárkát!" Egy villámlás után a tervrajz ott feküdt a földön.


Fél év múlva elkezdett esni az eső, de az Úr legnagyobb megdöbbenésére Noé csak ült szomorúan a kertjében, bárka sehol.
- Noé, hol a bárka? - kérdezte felháborodva.
- Uram, bocsásd meg nekem, de felmerült néhány igen nagy probléma:


1. A hajóépítéshez engedélyt kellett kérnem, de a terveid nem voltak megfelelőek, ezért fogadnom kellett egy mérnököt az áttervezéshez.
2. A szomszédom feljelentett, hogy nem a rendezési tervben megengedett tevékenységet akarok folytatni a kertemben.
3. Nem tudtam fát szerezni, mert--a fülesbagoly életterének megőrzése érdekében fakivágási tilalmat rendeltek el.
4. Ahogy elkezdtem begyűjteni az állatokat, beperelt egy állatvédő egyesület.
5. A Katasztrófavédelem közölte, hogy nem építhetem meg a bárkát, amíg nem készíttetek egy hatástanulmányt az özönvízről.
6. Ezután konfliktusba kerültem az Esélyegyenlőségi Hivatallal az ügyben, mennyi kisebbségit viszek magammal. Ennek az lett a vége, hogy lefoglalták a félkész bárkát.
7. Amikor el akartam hagyni az országot, közölték velem, hogy adótartozásom van, így nem mehetek sehová.
Most úgy ítélem meg,hogy körülbelül még 5 év kell a bárka elkészítéséhez.

Ekkor elállt az eső, és kisütött a nap.
- Úgy döntöttél, mégsem pusztítod el a Földet? - kérdezte Noé bizakodva.
- Nincs rá szükség,mondta az Úr, megteszi helyettem az államigazgatás.

A tegnapi nap legjobb mondása


A rang és az ész általában nem jár együtt

2010. november 28., vasárnap

Bölcsességek

Mindenesetre nősülj meg.
- Ha jó asszonyt kapsz, boldog leszel
- ha rosszat, filozófus
(Socrates)

2010. november 27., szombat

Rejtvény 2.


Mit mond a majom?

Szolgálati közlemény

A kérdésünkre, csak egy jó megfejtés érkezett: - padló - nyereményét postán küldjük. (szerkesztőség)

Tippek..

Mit tegyünk a kötelező magánnyugdíj-pénztárban lévő megtakarításunkkal:
1. Nyomtassuk ki az utolsó egyenleget, keretezzük be, és emlékezzünk rá.
2. Vegyük fel a lengyel állampolgárságot, kérjük át a számlánkat, ott még pár évig királyok lehetünk.
3. Küldjük le a kivonatot S. Gabriellának, és kérdezzünk rá, hogy ennyiért megéri-e?
4. Hagyjuk bent egy évig, és a pénztár magától is lenullázza azt. ami megmaradt.

2010. november 26., péntek

További javaslat a nyugdíjrendszer reformjához

Testvérnyugdíjas program - mindenkinek kisorsolnak egy testvérnyugdíjast, akit el kell tartania, ezzel párhuzamosan a nyugdíjjárulék megszűnik.
Akinek nem jut testvérdolgozó, az jól járt.

2010. november 25., csütörtök

Népi gyógymódok...

*Artritisz:*
Az ízületi kopásban szenvedő betegek reggel, délben és este egy pohár meleg vízbe tegyenek két kanál mézet és egy kanál törött fahéjat. A krónikus artritisztől is megszabadulhatnak, ha rendszeresen fogyasztják. A copenhaveni egyetemen végzett felmérés szerint 200 beteg közül az ital fogyasztása után 73 beteg teljesen megszabadult a fájdalomtól, és azok, akik nem tudtak járni, fájdalom nélkül közlekedtek.

Javaslat a nyugdíjrendszer reformjához

A felosztó-kirovó rendszer helyett sorsolásos:
- aki nyer, az nyugdíjas lesz,
- aki nem, az dolgozik tovább

2010. november 24., szerda

Bölcsességek

Feleségem és én húsz évig boldogok voltunk. Azután találkoztunk.
(Henny Youngman)

Népi gyógymódok...

Koleszterinszint:
Két kanál mézet és három teáskanál törött fahéjat keverjen össze 2 dl forró vízzel. Két órán belül 10 százalékkal csökkenti a koleszterinszintet. Ha naponta háromszor alkalmazza, a krónikus magas koleszterinszint lecsökken. Ha naponta fogyaszt mézet, megakadályozza a koleszterinszint emelkedését.

2010. november 23., kedd

Találós kérdés

Hogyan nevezzük a képen látható tárgyat?

A postás vigasza...

húsz év múlva:

Ne tessék aggódni, a Gitta néni a 3/d-ből sokkal rosszabbul járt, tőle minden hó végén elviszek 980 forintot a diákhitelére

Leendő nyugdíjas reménykedik...

82 évesen már nem szedem olyan gyorsan a lépcsőket, de már csak 6 évem van hátra a nyugdíjig.

2010. november 22., hétfő

Vizsga

Az alábbi történet a Koppenhágai Egyetemen egyik fizika vizsgáján történt.

Feladat:

"Írja le, hogy egy barométer segítségével miként mérhető meg egy felhőkarcoló magassága!"
Az egyik hallgató a következőt válaszolta:

"Fogsz egy hosszú zsinórt, rákötöd a barométer tetejére, majd a barométert a felhőkarcoló tetejéről lelógatod a földig. A zsinór hosszúságának és a barométer magasságának összege megegyezik a felhőkarcoló magasságával."
Ez a magyarázat azonban a vizsgáztatót meglehetősen feldühítette, így a diákot megbuktatta. A diák nem hagyta magát, mivel szerinte a válasz abszolút helyes volt. Az egyetem vezetősége így kijelölt egy független bírát, aki megállapította, hogy a válasz valóban helyes volt, de nem tükrözött semmiféle fizikai ismeretet.
A probléma megoldására behívatta magához a hallgatót, és hat percet adott neki arra, hogy szóban bebizonyítsa, birtokában van a kellő fizikai ismereteknek.

A diák öt percig némán ült, ráncolta a homlokát, gondolkodott. Mikor a vizsgabiztos figyelmeztette, hogy vészesen fogy az idő, a diák azt válaszolta, annyi megoldás jutott eszébe, hogy nem is tudja, melyiket válassza.
Végül aztán belekezdett: "Nos, az első ötletem az, hogy megfogjuk a barométert, felmegyünk a felhőkarcoló tetejére, és ledobjuk onnan. Megmérjük, mennyi idő alatt ér földet, majd a kérdéses magasságot kiszámítjuk a 'H = 0.5g x t négyzet' képlettel. Viszont ez a módszer nem túl szerencsés a barométer szempontjából.
A másik lehetőség akkor jöhet szóba, ha süt a Nap. Megmérjük a barométer magasságát, és az árnyékát is. Ezután megmérjük a felhőkarcoló árnyékának hosszát, és aránypárok segítségével kiszámíthatjuk a magasságát is.
De ha nagyon tudományosak akarunk lenni, akkor egy rövid zsinórt kötve a barométerre, ingaként használhatjuk azt. A földön és a tetőn megmérve a gravitációs erőt, a 'T = 2 pi * négyzetgyök(1 / g)' képlettel kiszámíthatjuk a kért magasság értékét.
Ha esetleg a felhőkarcolón van tűzlétra, akkor megmérhetjük, hogy a barométer hosszánál hányszor magasabb, majd a barométert megmérve egyszerű szorzással megkapjuk a kívánt eredményt.
De ha Ön az unalmas, bevett módszerre kíváncsi, akkor a barométert a légnyomás mérésére használva, a földön és a tetőn mérhető nyomás különbözetéből is megállapítható a felhőkarcoló magassága. Egy millibar légnyomás különbség egy láb magasságnak felel meg.
De mivel itt az egyetemen mindig arra buzdítanak bennünket, hogy próbáljunk eredeti módszereket kidolgozni, ezért kétségtelenül az a legjobb megoldás a felhőkarcoló magasságának megállapítására, ha a hónunk alá csapjuk a barométert, bekopogunk a portáshoz, és azt mondjuk neki: 'Ha megmondod, milyen magas ez az épület, neked adom ezt a szép új barométert'."
A történet csattanója, hogy ezt a renitens diákot Niels Bohr-nak hívták, és a mai napig ő az egyetlen fizikai Nobel-díjas dán.

Közbeszerzés anno?

Közbeszerzés anno: IGAZ!
Cári ukáz
I.(Nagy) Péter cár korából:

"Megparancsolom, hogy Kornil Beloglasow-ot, a Tulai Fegyvergyár tulajdonosát korbácsolják meg és kolostorba küldjék dolgozni, mivel Ő, a gazember megengedte magának, hogy az Uralkodó csapatainak használhatatlan puskákat és fegyvereket adjon el.
Frol Fuks főellenőrt szintén meg kell korbácsolni és elődje után száműzni, mivel Ő az alkalmatlan fegyvereket vizsgálati jellel látta el.
A Fegyverhivatalnak megparancsolom, hogy Pétervárról Tulába költözzön át és éjjel-nappal felügyelje a fegyvergyártást.

A fegyvermester és segédei figyeljenek oda, amikor az ellenőrök a vizsgálati jeleket bepecsételik.
Ha kétség merülne fel, a fegyvert át kell nézni és lövések által vizsgálni kell.
Minden hónapban legalább két fegyverrel addig kell lőni, míg azok használhatatlanná nem válnak.
Ha a csapatoknál az ütközetek során a fegyvermester és segédeinek figyelmetlensége miatt meghibásodás következne be, akkor őket kímélet
nélkül, meztelen hátsóval kell megkorbácsolni.
A tulajdonos minden alkalmatlan fegyver után 25 korbácsütést kap és pénzbüntetést fizet. A főellenőrt az eszméletlenségig kell verni. A fő fegyvermestert altisztté kell lefokozni.
A fegyvermestert írnokként kell alkalmazni. A segédektől a vasárnapi vodka adagot egy évre meg kell vonni.
A Fegyvergyár új tulajdonosának, Demidownak megparancsolom, építtessen a fegyvermestereknek és segédeiknek házakat, nem rosszabbat, mint a tulajdonosé.
Ha a házak ennél rosszabbak lennének - Demidow ne legyen megsértődve - megparancsolom, hogy Őt kivégezzék.
1723.január 11.-én
I. (Nagy) Péter
minden oroszok cárja.
Na, körülbelül ezt kellene szem előtt tartani a közbeszerzéseknél, illetve ilyen módon volna helyes eljárni az állami vagyonból történt megbízások (rendszerint) silány teljesítése (utak-, autópályák-, hidak-, közintézmények építése/felújítása, stb., stb., stb.) esetén is kis hazánkban!

2010. november 21., vasárnap

Népi gyógymódok...

AGYI VÉRELLÁTÁS:

Félig megtöltünk egy kisebb dunsztos üveget megpucolt fokhagymával és 2 dl. almaecettel leöntjük. Ezt érleljük legalább egy héten keresztül, majd a két nyaki eret két oldalt időnként bekenjük és beledörzsöljük az érbe.

2010. november 20., szombat

Bölcsességek

A legbiztosabban úgy jegyezhetjük meg feleségünk születésnapját, hogy egyszer elfelejtjük (Nash)

2010. november 19., péntek

Tipp az "érettségihez"

Egy fiatalember lázasan tanulja a szóbeli érettségi tételeket.

Egy nappal az érettségi vizsga előtt riadtan konstatálja, hogy a történelem tételekre nem maradt ideje. "Mentsük, ami menthető!"- alapon EGY tételt azért megtanul, mégpedig a 13-as számút, ettől rögtön elmúlt a félelme. Másnap, amikor a 8-as számú történelem tételt húzta, egy hirtelen mozdulattal visszadugta a többi közé. - Na-na fiatalember, mit művel? Hányas tételt húzta? - A 13-ast, de szörnyen babonás vagyok, ezért ijedtemben visszadobtam. - Ilyen nincs!!! Tessék, mondja csak el a 13-as tételt! A fiatalember jelesre vizsgázott.

2010. november 18., csütörtök

Népi gyógymódok...

KORPÁS ÉS ZSÍROS HAJ:
3 gr. Diólevelet le kell forrázni 2 dl. vízzel, majd 10 perc után be kell dörzsölni a megmosott hajba és 10 percig rajta hagyni, majd leöblíteni. Ha nem öblítjük le, akkor a hajhagymákat működésre serkenti és hajnövekedés lesz.

2010. november 17., szerda

Suzuki, az okoska


Az iskolaév első napján egy amerikai iskolában a tanárnő új diákot mutat be: Sakiro Suzukit Japánból.

Kezdődik az óra:

- Lássuk, ki tud többet Amerika történelméből - mondja a tanárnő.

- Ki mondta: “Szabadság vagy halál”?
Síri csend az osztályban, csak Suzuki jelentkezik:
- Patrick Henry, 1775, Philadelphiában
- Kiváló Suzuki. És ki mondta ezt? “Az állam a nemzettel
egyenlő,ezért a nemzet nem halhat meg”.
Suzuki feláll:
- Ábrahám Lincoln, 1863, Washingtonban.
A tanárnő végigméri az osztályt és így szól:
Szégyellem magam miattatok. Suzuki Japánból jött és jobban ismeri Amerika történelmét, mint ti.
Hátulról egy csendes hang:
- Nyaljátok ki a seggem büdös japcsik!
- Ki volt az? - kérdezi a tanárnő.
Suzuki jelentkezik és mondja:
- McArthur tábornok 1942-ben Guadalcanalnál és Lee Iacocca
1982-ben a Chrysler cég közgyűlésén.
Az osztályban teljes a csend, egy hang hátulról:
- Elhányom magam.
A tanárnő kiabál:
- Ki volt az?
Suzuki azonnal válaszol:
- Idősebb George Bush, Tanaka japán miniszterelnöknek a
munkaebéd alatt, Tokio, 1991.
Egy diák feláll és elordítja magát:
- Ez a Suzuki egy nagy rakás szar!
Suzuki ismét nyugodt hangon:
- Valentino Rossi motorversenyző 2002, Brazil Motoros Nagydij.
Az osztályon eluralkodik a káosz, a tanárnő elájul, nyílik az
ajtó és belép az igazgató:
- Én még ilyen szétcseszett kuplerájt életemben nem láttam!
Mire Suzuki:
- Gyurcsány Ferenc, Magyarország, 2006 Balatonöszöd

2010. november 14., vasárnap

Körforgalom

Egy fagyijáról híres város. Állunk a körforgalom melletti téren és nyalunk. Mármint fagyit. Egy Berlingó várakozik az északi bejárónál. Délről négy autó sorol befelé a körforgalomba. Az első indexszelés nélkül kihajt észak felé. A második úgyszintén. A harmadik sem tesz másként. A berlingós gázt ad, de kénytelen mindjárt a fékre taposni, mert a negyedik autó ugyan szintén nem indexszel, de nem is hagyja el a körforgalmat, majd csak a nyugati kijárónál.

2010. november 13., szombat

Elherdált jövő


Esztergomi botrány a 400 milliós hiány miatt
Heves vitát okozott Esztergomban, amikor Tétényi Éva polgármester előterjesztésére a Szent Miklós Alap gazdálkodási anomáliái kerültek a közgyűlés elé tegnap. Kiderült: az előző, fideszes városvezetés gyakorlatilag házipénztárként kezelte az alapot, melyből mintegy 400 millió forint hiányzik. A Fidesz-frakció üléstermi "akcióit" a Városháza előtti téren összegyűlt tömeg többször kifütyülte. Világossá vált az is: Esztergom súlyosan eladósodott, a helyzet kezelése fájdalmas lesz.

Most, így utólag belegondolva, lehet, hogy nem is kellett volna annyira erőltetni az előző polgármester kiköltöztetését az irodájából, csupán csak rázárni az ajtót, mert egy esetleges felelősségre vonás után még jól jöhettek volna az ott eltöltött napok.

2010. november 11., csütörtök

A NŐ


A varrónő egy nap a folyó mellett üldögélt és varrogatott, s hirtelen a gyűszűje beleesett a folyóba. Sírni kezdett, mire megjelent az Úr és megkérdezte: 'Miért sírsz?'

A varrónő elmondta, hogy a gyűszűje beleesett a vízbe, pedig szüksége lenne rá a megélhetéshez. Az Úr lebukott a víz alá, majd megjelent egy aranygyűszűvel.

'Ez a te gyűszűd?', kérdezte. A varrónő azt válaszolta: 'Nem.' Az Úr ismét lebukott és felhozott egy ezüstből készült gyűszűt. 'Ez a te gyűszűd?', kérdezte újra. A varrónő ismét azt válaszolta: 'Nem.' Aztán újra lebukott és felhozott egy fagyűszűt.

'Ez te gyűszűd?', kérdezte az Úr. A varrónő azt válaszolta, 'Igen.' Az Úr nagyon megörült a varrónő őszinteségének és odaadta neki mindhárom gyűszűt és a varrónő nagyon boldogan tért haza.

Nem sokkal később a varrónő a férjével sétálgatott a folyóparton, mire az hirtelen megbotlott és beleesett a vízbe. A nő ismét sírni kezdett, az Úr újra megjelent és megkérdezte: 'Miért sírsz?'

'Ó, Atyám, a férjem beleesett a vízbe!' Az Úr lement a víz alá és felhozta Mel Gibsont.

'Ő a férjed?', kérdezte. 'Igen', mondta a varrónő.

Az Úr dühös lett. 'Hazudtál! Ez nem igaz!'

A varrónő ezt válaszolta: 'Ó, kérlek bocsáss meg nekem, Uram! Ez egy félreértés. Tudod, ha nemet mondtam volna Mel Gibsonra, te felhoztad volna Tom Cruise-t ... Aztán ha őrá is nemet mondtam volna, felhoztad volna végül a férjemet. Aztán mikor igent mondtam volna rá végül, nekem adtad volna mindhármukat. Uram, én egy szegény asszony vagyok, nem tudok három férjről gondoskodni, mindössze ezért mondtam igent Mel Gibsonra.' A történet tanulsága: ha egy nő hazudik, annak mindig jó és tisztességes oka van és mások javára szolgál (és mindent ki tudnak magyarázni...).

Hogy senki ne unatkozzon

A Parlamentben felbukkant férfimagazin miatt akadt ki az LMP

2010. november 8., hétfő

Kész vadnyugat

Biztosan nagyon sietett. Na de nem baj, a nagyok majd megtalálják rá az elfogadható magyarázatot. Ez húsz éve már nagyon megy nekünk. Sokkal egyszerűbb, mint megoldani a problémát.

2010. november 4., csütörtök

Hőszigetelés

Egy város egyik áruházának parkolójában pillantottam meg ezt a plakátot.
Egy nagyon régi vicc jutott eszembe, ezt próbálom átírni a képre:

Vajon a hölgy a képen öltözködik, vagy vetkőzik?
Mert ha öltözködik az jó, de ha vetkőzik, akkor két lehetőség van:
  1. Megáll ezen a ponton,
  2. vagy tovább folytatja?
Mert ha megáll ezen a ponton az jó, de ha folytatja, akkor két lehetőség van:
  1. Csak a farmernadrágját veti le,
  2. vagy a fehérneműt is.
Mert ha csak a farmernadrágját veti le az jó, de ha a fehérneműt is, akkor két lehetőség van:

Várom a folytatást a megjegyzésekben!

Egyébként, míg ezen méláztam, néhány fiatal srác vágott át a parkolón, ők is megnézték a plakátot, sok mindenről beszéltek, de a hőszigetelésről nem. "Ezek a mai fiatalok, a fától nem veszik észre az erdőt."

2010. november 2., kedd

Egy kis segítség a szavazáshoz...

Genetikai selejtek a férfiak?

"Az ok, amiért a nők tovább élhetnek, mint a férfiak az lehet, hogy az erősebb nem képviselői genetikailag nincsenek olyan hosszú életre programozva.

Tom Kirkwood professzor, a Newcastle-i Egyetem idősekkel foglalkozó orvosa úgy véli, hogy ma már egyre több bizonyíték van arra, hogy a férfiak teste hamarabb „elhasználódik”, mint a nőké. Kirkwood még 1997-ben alkotta meg az „eldobható test” fogalmát.
Teóriája szerint génjeink halhatatlanok, mert átörökítődnek a következő generációkba, és a test feladata csak az, hogy ezt megvalósítsa. Az emberi testre úgy tekint, mint egy autóra, amit karban kell tartani, hogy jól működjön.

Az idő előrehaladtával viszont szöveteink, sejtjeink kevésbé tudnak már megújulni.

Az emiatt kialakuló hibák kijavítása igen sok energiát emészt fel. Idővel ezek a hibák olyan gyakorivá válnak, hogy már a szervezet nem tudja orvosolni őket és elpusztul.

Hogy ez mikor történik meg, az attól függ, hogy testünk milyen állapotban van és mennyi erőfeszítést tud tenni a kialakult zavarok kijavítására."


Hát, hogy itt a sík vidéken, ahol élünk, azt még megértem, mert ez itt erre se)(lejt, arra se)(lejt, de hogy mindenütt a világon, az kizárt.

2010. november 1., hétfő

Kinek lehet itt hinni?

Hans-Werner Sinn, a müncheni IFO-intézet igazgatója a brüsszeli EU-csúcson hozott határozatokról nyilatkozott.

"Magyarországnak is le kell nyomnia a költségvetés hiányát 3 százalék alá, még ha nem is tagja az euróövezetnek, viszont be akar lépni. Ezt azonban trükközve, hamis számokkal már nem lehet megtenni, mint ahogy a görögök tették. A magánnyugdíjpénztári befizetések államosítása is csak egy trükk, hogy a magyar deficit jobban nézzen ki, anélkül, hogy valójában javítanának a helyzeten. Ez így nem fog menni" - figyelmeztetett a professzor.

Hans-Werner Sinn úgy vélekedik: a jövőben fent kell tartani a lehetőségét annak, hogy a tagállamok szabad akaratukból kilépjenek az euróövezetből, ahogy ezt szerinte Görögországnak is tennie kellett volna.


Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...