Egy tréfás cselekedet.
Mivel Magyarország a
keresztény vallás követésében megbotlott, a pápák és a
szentek közé
igtatott királyai
gondoskodtak e baj orvoslásáról. Mert, a mint mondják, a magyar
urak azt rendelték, hogy a ki a
szent keresztet kellő tisztelettel nem fogadja, kegyetlen
büntetéssel lakol; mert a kereszt
tisztelete nem csekély jele a keresztény érzésnek. Ezért látható
Magyarország útjai mellett
mai napiglan is annyi feszület, mintegy a kereszténység elfogadása
jeléül.
Vizkereszt napján pedig
az a szokás országszerte, hogy a papok egyházi ruhákba öltözködve házról-házra járnak s
a keresztet maguk előtt tartva lépnek be, mintegy igy próbálva
meg, hogy vajjon befogadják-e
a kereszténységet, közben ünnepi énekeket zengenek és
alamizsnát gyűjtenek.
Egy alkalommal Tolnán
voltunk, a Duna partján fekvő nagy városban és vizkereszt napján
a
papok szokásuk szerint,
a királyi palotába is beléptek, elvégezték az ünnepi
szertartást és alamizsnát kértek. Mig
a villásreggeli és a bor mellett üldögéltek - ez a szokás járja
az országban, - a király
az urak közül némelyeket kezüknél fogva átvezetett a papok
oldalára, úgy, hogy a királyi
terem egyik oldalán a papok, a másikon a világi urak foglaltak
helyet.
Többi között Thúz
Jánost is átvezette, a ki igen okos ember volt, latinul, magyarul
és tótul egyaránt kitünően
beszélt, a legnehezebb ügyekben is mindig becsülettel megállotta
a helyét, a kit régebben a király
atyja nagyon szeretett s magának a királynak is hosszu időn
keresztül igen kedves embere volt,
mert sok nehéz dologban nagy hasznát vette. Most azonban mint magánember éldegél
gyermekeivel és nejével együtt, hazájától távol, Velenczében;
hogy miért? sohasem tudtam
meg. Egyáltalában nem értem, miért vesztette el Thuz János
vagyonát és méltóságát.
Hanem térjünk vissza
oda, a hol elbeszélésünk fonala megszakadt.
Mindenki csodálkozott,
mit akarhat vele a király, hogy az illetőket a papok közé
erőszakolta.
A király erre igy szólt:
“Régi példabeszéd tartja, hogy a hasonlók nagyon könnyen
össze-
verődnek.” Amazok
valamennyien hahotázva tiltakoztak, hogy ők nem papok, hogy a
papok-
hoz hasonlóknak lehetne
őket állitani; különben sem olyan igen könnyen verődtek össze,
hisz erőszak kényszeritette
őket. A király erre igy felelt: “Igazat beszéltek, mert a világi
urak az egyházi rend szentsége
dolgában nem hasonlítanak a papokhoz, hanem azért egy más dologban mégis csak
hasonlitotok hozzájuk: abban, hogy még egyiketek sem házasodott
meg.” (Thuz Jánosnak akkor még
nem volt felesége, a papok pedig köztudomás szerint nálunk nem élnek családi életet.)
“Ezért tehát, mint nőtleneket, a nőtlenek társaságába
vezettelek benneteket és mint
tőlünk idegen és elütő elemeket, kizártunk benneteket a mi
társaságunkból.
Hogy igen könnyen ment-e
a dolog, azt én itélhetem meg legjobban, mert én vezettelek át
bennetek, s bizony olyan
igen könnyen, hogy semmi nehézséget sem tapasztaltam, Így tehát
mégis igaza van a
közmondásnak, mert nagyon könnyen összekerültetek a papokkal,
mint
hozzátok hasonlókkal.”
E szavakra mindnyájan felvidultak és jóizű nevetésre fakadtak.
Mert
Mátyás király kedvesen
és ügyesen tud tréfálkozni, s arczjátékát, hangját,
taglejtéseit mindig a tárgyhoz tudja szabni.
Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése