Mátyás király ...29

Néhány bölcs cselekedet.

Mily csodálatos figyelemmel törődik Mátyás király minden nagyobb vagy kisebb fontosságú

dolgával, leginkább az bizonyítja, hogy minden levelet, a melyet különfelé küld, vagy maga

mond tollba, vagy pedig, ha más irja, maga is átolvassa, továbbá a neki szóló leveleket, bár-

honnét érkeztek, azonnal átfutja szemeivel. Mert hát igen sok nyelvet tud: birja a latint, mint

már emlitettem is, kitűnően érti és jól beszéli a bolgár nyelvet, a melyen a törökök hivatalos

irataikat irják; ez nagyon kevéssé különbözik a tót nyelvtől, a mely igen széles területen használatos és igy igen sokféle változata van. Mátyás király is jól tudja ezt, s igy van azután, hogy a cseh, lengyel, ruthén, dalmata, bolgár, krétai, szerb, rácz, és sok másféle származású   emberekkel tolmács nélkül el tud beszélgetni. Tudvalévő dolog ugyanis, hogy mindezeknek a nyelveknek a tót a törzse. A német nyelvet még mint gyermek s börtönében tanulta s idősebb  korában még jobban belegyakorolta magát, a német fejedelmekkel való folytonos érintkezése révén.

A németek, csehek és lengyelek rendesen latin betűkkel irnak ugyan, de néha mégis a saját

nemzeti betüiket használják; az egész keresztény világon csakis a magyar az a nép, a mely

tisztán csak latin betüket használ. Hanem a magyar nyelvet nagyon nehezen lehet irni, mert

az ékezet legcsekélyebb megváltoztatása és különbsége teljesen más értelmet ad a szónak. A magyaroknak vannak u-ra végződő szavaik, hanem ez a betű másképen hangzik, ha nyíltabb, s ismét másképen, ha zártabb és jobban összeszorult ajkakkal ejtjük ki; ezt az irásban nem lehet megkülönböztetni. Mert a latin abc-ben csak egyetlen u-betü használatos, a magyar nyelvnek pedig négyre volna szüksége, ha minden változatot külön jellel akarna megkülönböztetni. Így van ez más dolgokkal is. Országnevekben is nagyon szegény a nyelvük, mert egyiket sem nevezik a saját nevén, hanem körülirással élnek: megnevezik a népet és hozzáteszik ezt a szót: ország. Itáliát “Olaszországnak” mondják, a mi annyit jelent, mint Italorum regnum: az olaszok országa; “Tótország” annyit jelent, mint: a tótok országa; “Németország” pedig, mint: a germánok országa.

Így van ez valamennyivel. Nyelvükben sok a tót szó, még a latin is, ezt, “quid quaeris” igy

mondják “mit keres?” mert a k és qu rokonok.

Ezekből ennyi elég; hanem térjünk vissza arra, mennyire gondol és törődik Mátyás király még a legcsekélyebb dolgokkal is. A háboru legveszedelmesebb napjaiban, a döntő pillanatban, az ellenség közepette, mikor a sereg tábort bontott s minden zúgott-zajongott, - mert ez már igy szokott történni, mikor annyi ezer ember és szekér megindul, - Ausztria egyik városában, a melyet meleg forrásairól és kiváló fürdőiről Badennak neveznek, ott volt Galeotto Marzio is, a ki Italiából jött, hogy eladó lányai részére hozományul a királytól segítséget kérjen és meglássa a király dicsőségét. Mert csak néhány napja vette be Hainburgot ezt a fallal és csapatokkal jól megerősitett nagy várost, a melynek jóformán bevehetetlen a vára; mert rendkivül magas hegyen fekszik és az ágyugolyó nem éri. Galeotto, mikor a hozományhoz a kért segitséget megkapta, vissza akart térni hazájába, mert nem maradhatott a királylyal. A király emlékezőtehetségében bizva, elment tehát hozzája és elmondta, hogy ha ő felsége nem gondoskodik róla, nem tud baj nélkül haza jutni. Az ellenség ugyanis gyakran portyázott, rablás is nagyon gyakran történt, a mi ezen tartományok különös  sajátsága, s mindehhez még Galeotto azt is jól tudta, hogy több fejedelem nagy haragosa.

Mert sokáig forgolódott az udvarban és igy nem kerülhette el, hogy barátait tisztességes dolgokban meg ne segítse, így pedig ellenségeket szerzett magának, mert a kik Galeotto barátjaival rossz viszonyban voltak, magára Galeottora is megharagudtak. Már az emberi dolog, hogy a ki sok barátjával jót tesz, sokaknak gyűlöletét is magára vonja, a kik sértésnek veszik, ha ellenségeiken segítünk.

A király, miközben minden annyira zajt csapott, hogy alig tudott egy szót is szólani, ezt felelte Galeottonak: “Gondoskodni fogok rólad.” Két napra rá, mikor a király készülődött, hogy táborával tovább vonul, s mint emlitettem, minden mozgásban volt, s a királyt, mint ilyenkor történni szokott, ezerféle dolog zaklatta és különféle nyelveket hallhatott az ember, mert ráczok, törökök, csehek, németek, lengyelek voltak a táborban, Galeotto ujra előállott

kérésével. Mátyás ugyanis erős emlékezőtehetségű, a meghallgatásnál nyájas, a feleletben

gyors és ékesenszóló, és beszédjét majd derült, majd komoly arczczal és a tárgyhoz alkalmazott taglejtésekkel szokta kisérni, a hangja oly csengő, hogy igen messzire is jól meg lehet érteni. A mint Galeottot megpillantotta, így szólt hozzá: “Kapsz kocsit, kalauzt, pénzt és

élelmet, menj vissza Magyarországra, s majd ha oda érkezel, megirom, mi tévő légy.” Utra keltünk, Mátyás seregével együtt Bécsnek, én Magyarországnak, teljes megelégedéssel, mert megvolt mindenem bőven, úgy, a mint kivántam, s láttam ezekből Mátyás királynak még  a csekély dolgokban is nagy figyelmét és gondoskodását és a tudós férfiakhoz való rendkivüli jóakaratát. Nem is merte még a leghatalmasabbak közül sem senki a legcsekélyebbel sem megbántani Galeottot.

Azt sem hagyhatom emlités nélkül, a mi Cyrussal, a perzsa királylyal hasonló tulajdonsága,

hagy miként az, ő is valamennyi katonáját név szerint ismeri. Ha Mátyás király sajátkezűleg ir levelet, nagyon röviden ir, kézirata gyönyörű átmenetet mutat az uj módi és a régi formáju betűk között. Meghitt barátjainak szokott igy irni, a mit többször láttam; János esztergomi érseket, a kit akkor rendkivül kedvelt, rendesen sajátkezűleg irt levélben hivta meg magához. 

Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról