Egy tréfás mondás.
Egyszer Mátyás király
meglátott egy sötét ruhába öltözött, hosszúra eresztett
szakállú gyászoló embert, a kiről
többszöri tapasztalás útján jól tudta, mennyire kapzsi és
fösvény. Ez az ember testvérei halálát
gyászolta, a kiknek javai, örökség jogán, már az ő kezén
voltak,
különben is már azok
életében sok időn keresztül perelte őket a király előtt. A
király magához hívatta és úgy tetette
magát, mintha nem tudná gyászának okát, és megkérdezte tőle,
hogy ugyan miért oly szomorú
és elkeseredett? Az könnyezve felelte, hogy testvérei halála
miatt.
“Mondd csak, vajjon
későn vagy korán ért-e téged ez a szerencsétlenség?”
kérdezte a király,
mert testvéreit
hosszantartó betegség kínozta. “Későn” felelte rá amaz.
“Persze” - mondta a
király, - “tudtam,
mert hát úgy szeretted volna, ha amazok már réges régen
elpusztultak volna, hanem így elkeserít és
mély gyászba borít az, hogy ily sokáig kellett várnod testvéreid
birtokainak élvezetére”.
Emberünk elpirult és elfojtotta krokodilus-könnyeit.
Forrás: Galeott Marzio könyve Mátyás királyról
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése