2013. október 5., szombat

Mátyás király...4

Egy tréfás mondás.
Egyszer a király lakomáján a vendégek az ételekről beszéltek; egyik ezt dicsérte, a másik azt ócsárolta, s a tápláló szerek dolgában Avicenna és Hippokrates 12 tekintélyére hivatkoztak.
Mátyás király megemlítette, hogy a magyaroknál közmondásként járja, hogy “nincs rosszabb a sajtnál.” Mikor ezt többen tagadták, mert hisz az ugorka, a kajszibaraczk és több hal tudvalevőleg sokkal rosszabb a sajtnál, a király ezt felelte: “A közmondások mindig igazat mondanak; s nem alap nélkül tartják őket bebizonyított mondásoknak. Ezért van, hogy a bölcselőknél és szónokoknál bizonyító erővel bírnak. Hanem talán ti nem jól fogjátok fel ennek a közmondásnak az értelmét. Mert “nincs rosszabb a sajtnál” azt jelenti, hogy a mikor semmivel sem bírunk, rosszabb ez a nincs, azaz mint mikor csak sajtunk van.” Sokan csodálkoztak ezen a beszéden, mert kétségtelenül ellentétes fogalmak ezek: “birni” és “semmivel”; mert az első, azaz a “birni”, birtokolást, a másik, azaz a “semmi” pedig a birtokolás teljes hiányát jelenti, azonban előkerültek Ovidius következő sorai: “A tehetséget hajdanta többre becsülték az aranynál, most pedig nagy ostobaságnak tartják, ha valaki semmivel sem bir” s ezen sorok példáján azután valamennyien megértették, hogy az a magyar közmondás ügyesen van

mondva.”  
Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...