Mátyás király...26

Egy bölcs mondás.

Egynéhány ur nagy dicsérettel emlékezett meg Alfonsoról, Arragonia és Nápoly királyáról, a

ki vitéz és bölcs cselekedetei, lelki nagysága és mérhetetlen bőkezűsége révén örök hirnevet biztosított magának. Viselt dolgait ugyanis és bölcs mondásait és cselekedeteit hires tudós férfiak örökitették meg irásban. Ezen nevezetes cselekedetei között nem utolsó dolog az sem, hogy már idősebb korában annyira a tanulásra adta magát, hogy valóságos tudós lett belőle.  

Ennek a kitünő fejedelemnek példáját két dologban látjuk: abban, hogy Beatrix természeténél fogva ép ugy jár, a kezét is ép oly ügyesen használja, mint Alfonso, másrészt, a mi igazán derék dolog, nagyon tanult asszony s meg tudja becsülni és tisztelni a tudós férfiakat.

Nagyatyja példáján indulva az olvasást vagy figyelmes hallgatást soha sem hagyja abba.

Francesco herczeg, a királyné testvére is Alfonso hajlamait és vitézségét követve, tanultsága, bőkezűsége, jósága, nagylelkűsége, éles esze, a közügyekben tanusitott bölcsesége, a veszélyekben mutatott bátorsága, nemes erkölcsei és becsületes szavatartása alapján már ily fiatal korában is oly nagy reményt kelt mindenkiben maga iránt, hogy méltán várhatjuk tőle, hogy rövid időn valóságos második Alfonso válik belőle. Fel sem említem, hogy mily alkalomszerűen tudnak az irókból idézni, hisz ezt általában mindenki dicséri Beatrixban és Francescoban.

Hisz Beatrix királyné oly folyékonyan és ékesszólóan beszélt Csehország királyával, hogy

az egész hallgatóság elbámult rajta; ezt a saját szememmel láttam. Már pedig tudjuk, hogy ha valaki az irók szavait alkalomszerűen és a tárgyhoz illően tudja idézni, éles eszéről és a tudományokban való gyakorlottságáról tesz bizonyságot. Nemde még mindenki élénken emlékszik rá, hogy - a mint már említettem is - mikor egy alkalommal egy urasszony állhatatlanságáról volt szó, Beatrix szép ajkairól azonnal Virgilius szavait hallottuk: “Örökös változandóság és állhatatlanság: ez az asszony” és egy ifjunak, a ki igen nagy aggodalommal kereste kedvesét, Ovidius ezen szavait idézte: “A szerelem aggódó félelemmel teljes dolog,” A zsoltárokról ez alkalommal szót sem ejtek, hiszen nap-nap után olvas és idézget belőlük.

De hogy dolgunkra térjünk, az a hir járja, hogy az említett Alfonso király egy izben megdicsérte s megjutalmazta sáfárát, azért, mert valóságos tékozlással akadályozta meg egy másiknak a vásárlását.

Akkortájt ugyanis Alfonso király Tiburban lakott és sáfára, ha valami értékesebb dologra volt

szüksége, Rómába járt be, mert ez 16 ezer lépésnyire esik tőle. A római huspiaczra egy, a

vidék és a hal természetéhez képest elég nagy, pettyegetett angolnát vittek eladni, a mely alig nyomott három-négy fontot. A halászmester a hal ritkasága miatt, mert csak ez az egyetlen egy darab volt a piaczon, a pápa és Alfonso király épen egy pillanatban odaérkezett sáfárainak azt mondta, hogy annak adja, a melyikük többet ád érte. A pápa sáfára azonnal három aranyat igért meg érte, a királyé hatot, a pápáé tizet, a királyé huszat igért. A mint mind erősebben versengettek, a halászmester azt mondta, hogy azé lesz a hal, a melyikük harmincz aranyat fizet érte. A pápa sáfára elhallgatott, Alfonsoé pedig leolvasta a pénzt és elvitte az angolnát, s megmutatta királyának és elbeszélte, mi módon jutott hozzá. Alfonso király pedig, látva ezt a buzgó szolgálatkészséget, királyi dicséretével s ajándékaival halmozta el sáfárát.

Mátyás király pedig ezek hallatára így szólott: “A pompaszeretetet és bőkezűséget soha senki sem kárhoztatta; hanem azért, ha az én sáfárom ilyesmi módon akarta volna nekem mutogatni bőkezűségét, abban az esetben dicsértem volna meg, ha az általa megvásárolt angolnát a pápának ajándékozta volna s ez által minden okos ember belátná, hogy az ő ura sem a pénz

Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról