Mátyás király...24

Egy bölcs mondás.

Egy olmützi tanácskozáson a hol Cseh-, Német- és Magyarország és más nép fejedelmei

tartottak gyülést, a fejedelmi konyhák szagára igen sok bohócz és udvari bolond is össze-

sereglett. Volt ezek között egy elég elmés ember, a ki német nyelven szerzett éneket adott elő Mátyás király előtt, elég ügyes taglejtések kiséretében. Névszerint felsorolta benne Európa fejedelmeit, a kikről az a híresztelés járta, hogy a török támadással szemben nagyobb hadat fognak járni, felemlítette hadi erejüket, vitézeik számát, és azzal végezte, hogy valamennyinek Mátyás király lesz a fővezére, részben, mert legközelebbi szomszéd, részben, mert a törökkel vívott hosszas hadakozása s a háborukban szerzett nagy tapasztalatai révén általános meggyőződés szerint valamennyi fölött áll. Ez volt az ének első fejezete, a második a király roppant nagy dicséretét tartalmazta, igazat, hamisat összezavarva. Akárki is volt ennek az éneknek a szerzője, vagy nem ismerte jól Mátyás tetteit, vagy roppantul hizelegni akart, mert sok hamisat vegyített az igazak közé. A mit katonai kitünőségéről, nagyszerűségéről, tudományáról, emberszeretetéről és bölcseségéről mondott, az teljesen igaz, hanem a mit óriási erejéről, vénuszi szépségéről beszélt, ki ne tudná, hogy ezek pusztán, költött dolgok? Hisz Mátyás király közepes erejű s férfias szépségű ember, ez szemmel látható. A haja majdnem aranysárga szinű, egy kissé göndör, sűrű és hosszú, a szeme élénk és tüzes, arcza piros-pozsgás, a keze ujjai hosszuak és a kis ujjait nem tudja egészen kinyujtani, igy tehát inkább Mars, mint Venus áldotta meg szépséggel. Minthogy Mátyás király magas gondolkozásu ember, tetteinek igaz dicséretét nem utasítja vissza, a költött dicsőitésnek és hizelgésnek azonban nem barátja; annyira nem szereti, hogy szinte nagyon haragszik érte.

A német bohócz éneke végre oda lyukadt ki, hogy előadásának jutalmát kezdte kérni, s az

énekmondás nehézségét emlegette. A király az ének végével igy szólott: “Nagyon sokat dicsértél énekedben oly dolgokért, a melyeket én el sem követtem. Hanem azért nem neheztelek rád, mert jóhiszeműleg beszéltél és én úgy fogadom verseidet, mint buzdítást a nagy tettekre, és tehetségem szerint rajta leszek, hogy amennyire tőlem telik, szavaidat valóra váltsam. Hanem azt az óriási erőt, ganymedesi és absoloni szépséget többé ne emlegesd előttem.

Most már láttál a saját szemeddel, ha ezután is a hízelgés vétkébe esel, nem érdemelsz ujra

bocsánatot. Hanem fáradságodnak, előadásodnak és hízelgésednek jutalmát akkor várjad, ha majd mind az beteljesül, a mit jövendölsz, mert nagyon sokról beszéltél, a mit óhajtunk, de a mit most, mikor a török roppant háboruval fenyeget, csak reménylenünk szabad.”  

Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról