Mátyás király...10

Egy tréfás mondás.

Mátyás udvarát sok tisztelője és udvari embere látogatta; ezek közül a tapasztaltabbak egyalkalommal fennhangon kezdtek beszélni némely papok hibáiról, - mert épen akkor néhánygazdag egyházi férfiú érkezett a királyhoz. Magyarországon ugyanis tizenkét püspökség van,melyek annyira gazdagok, hogy katonaságuk nagy száma, jövedelmeik nagysága s terményeikbősége folytán a legtöbb püspökséget valóságos fejedelemséghez lehet hasonlítani. Tényleg úgy is viselkednek, mint ha fejedelmek lennének; a királyi tanácsban az első helyen űlnek, nagy és pompás udvart tartanak, és nagy fejedelmek szokása szerint csak akkor esznek vagy

isznak meg valamit, ha valaki előre megkóstolja. Sok apátság is van az országban, legkiválóbb a Pannoniában született Szent Márton apátsága, továbbá több prépostság, valóságos urodalmak.

Még folyt a beszéd a rossz papokról, mikor Mátyás király közéjük lépett, s mikor megtudta, mi a beszélgetés tárgya, mint elmés és tréfás ember mosolyogva így szólott: “Nem tudom, vajjon igazán rossz embereknek kell-e tartanunk azokat, a kik kerülik a pokol kínjait, mert a pokolban minden csak csupa baj és bűn. A pokolra juttató bűnök kerülését okos dolognak kell tartanunk, de vajjon ezek közül a papok melyeket kerűlik? Lássuk csak a legfőbbeket, s azonnal megvilágosodik a dolog. A kevélységet nem kerülik, sőt ha meghalt volna is, feltámasztanák ruházkodásukkal és járásukkal. A haragot nem kerülik, hisz csak egy kis szigorúságnak tartják, ha cselédségükkel vad indulatossággal bánnak, kegyetlenkednek velük s végre halálra veretve megölik őket. Szinte restellem felemlíteni néhány püspök véres kegyetlenkedését és szörnyű vadságát, a melyről, úgy hiszem, a napokban mindnyájan hallottatok vagy láttátok is; pedig Pál apostol, mikor a püspököket tanítja, a többek közt azt is előirja, hogy a püspök ne legyen verekedő. A fösvénységről soha sem tudnak leszokni, mert hisz tisztességes és tisztességtelen útakon, az isteni szolgálatot elhanyagolva, a saját híveiket zsarolva, továbbá uzsorával, és - hogy egyházi kifejezést használjak - simoniával becstelenítik meg az imádság házát és a felszentelt templomokat. Ugy tapasztaljuk, valami előkelő dolognak tartják a torkosságot és a nőknek való túlságos hódolatot, a mit az ifjabb nemzedék fényűzésnek nevez, mert hisz a fényűzés fogalma minden túlhajtott dologra ráhúzható. Az ügyes szakácsok, a válogatott étkek, bizonyos személyek s más becsületes néven meg sem nevezhető dolgok sokasága mindezt fényesen mutatja. A gyűlölködést, mások rágalmazását csupán ügyes diplomacziának, világi bölcseségnek tartják, s így másokat eltiporva magukat akarják előtérbe tolni. 

Különben csak azt kivánom, hogy ezt a vétküket egymás ellen fordítsák, a következő költői mondás szerint: “a szicziliaiak semmit sem ismertek, a mi jobban gyötörte volna a zsarnokokat, mint az irígység”. A tunyaság pedig, a mit a görögök ακηδια-nak hívnak, úgy elfogta őket, hogy mindig lusták, álmosak, és az isteni szolgálattal mit sem törődve, rendesen délig elnyújtózkodnak az ágyban. Csak az okosságuk és életrevalóságuk jelének tartják, ha tettetik s külsőleg derék embereknek mutatják magukat, ha szívük mást érez, mint a mit szóval mondanak és ha valakit álnok hízelgéssel behálóznak. Hanem, hogy az igazat megvalljuk, van egy dolog, a mitől nagyon fáznak, szörnyen rettegnek, a mit éjjel-nappal minden módon s nagy igyekezettel kerülnek, még a színétől is félnek és borzadnak, és soha semmi kéréssel, fenyegetéssel, okoskodással vagy példaadással rá nem lehetne venni őket, hogy ezt megkedveljék. Azon dolgokról beszélek, a melyeket a pokol kínjai közé számítanak”. Mindnyájan kíváncsian kérdeztük, hogy mi lehet ez az egyetlen dolog? Mátyás így felett: “A szegénység az, a mitől a papok annyira irtóznak. Már pedig, hogy ezen bajnak a pokol állandó fészke, Vergilius költő bizonyítja, Aeneisének VI. könyvében, ahol a pokol vagyis alvilág tornáczának Egyházi méltóságok áruba bocsátása. szörnyűségeit felsorolja és hozzáfűzi: itt van a rosszra csábító éhség és az utálatos szegénység”. Így tette csúffá Mátyás király csipős beszédével a haszontalan papokat.
Forrás: Galeotto Marzio könyve Mátyás királyról