2010. december 22., szerda

Dr. Joel D. Wallach előadása (13)


Tovább, magas vérnyomás. Az első, amit javasol az orvos: csökkenteni a sót az étrendünkben (és punktum!). Ezt mindenki tudja, mert nagyon régóta ezt sulykolják belénk. De jussanak eszünkbe a tehenek! Az első, amit a farmer a takarmányba tesz: egy darab só. Egyetlen farmer sem lesz versenyképes, ha nem ad sót a jószágának. Egyszerűen belehal az állatorvos számláinak látványába, meg fog őrülni. Nekünk pedig azt javasolják, hogy a só nem szükséges, sőt ártalmas, hogy elég az a só mennyiség (?), ami benne van a kenyérben, a salátában. Ne higgyék el. Képzeljék el, hogy egy orvos, aki 58 évet él, azt mondja: "Ne egyenek sót, ne egyenek vajat!", azok pedig, akik 120 évet élnek a sót is, a vajat is fogyasztottak. Próbáljanak választani! Kialakítottam egy 5.000 fős kísérleti csoportot, akik magas vérnyomásban szenvedtek, és naponta dupla adag kalciumot adtam nekik. Néhány hét múlva abbahagytam a kísérletet, mert az alanyok 65%-ánál rendbejött a vérnyomás, csak a megduplázott kalcium adagtól. Amikor ezek a páciensek megjelentek a kezelőorvosuknál, az orvos felkiáltott: "Ó! Milyen jó a vérnyomása, mit szedett?" Kísérleten vettem részt, dupla adag kalciumot kaptam!" - válaszolta a páciens. A következő probléma az izomgörcs. Éjszaka felébred, és nem tudja megmozdítani a lábát. Mindannyian tapasztaltuk ezt. Ez általában a kalciumhiány jele. Következik a posztmenstruációs szindróma, lelki fizikai állapot,  amelyet hisztérikoektómiának szoktunk nevezni. A San Diego-i Kaliforniai Egyetemen a napi kalciumadag megduplázását javasolták, és a lelki és fizikai tünetek 85%-a megszűnt. Az utolsó probléma, a derékfájás. Az amerikaiak 85%-a szenved derékfájásban, attól függetlenül, hogy számítógép előtt ülnek, teherautókat rakodnak, vagy buszt vezetnek. Ez egy nagy amerikai tragédia. Valójában a derékfájás a csigolya csont ritkulása, függetlenül attól, hogy van probléma a porckoronggal, vagy nincs. Ha a porckorongnak nincs mibe kapaszkodnia, a csigolya elvékonyodik, elpusztul, különösen, ha még rézhiány is jelen van. Beszéljük még a cukorbetegségről. Ezt a problémát mindenki ismeri, az Egyesült Államokban ez a harmadik leghalálosabb betegség. Olyan szövődményekkel, mellékhatásokkal jár együtt, mint a vakság, veseelégtelenség, különböző fokú szív- és érproblémák. Ha cukorbetegsége van, akkor átlagosan kevesebbet fog élni, mint az, akinek nincs. 1957-ben az állatorvosok megtudták, hogy a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható ásványok segítségével (!). Ez hivatalosan megjelent abban a szaklapban, amely a nemzeti orvostudományi intézményeket képviselte: "a cukorbetegség megelőzhető és gyógyítható króm és vanádium segítségével". Csak a vanádium már magában is képes helyettesíteni az inzulint a felnőtt cukorbetegeknél, jelentette ki a Vancouveri Orvosi Egyetem és British Columbia-i Egyetem Orvostudományi Intézete. Természetesen nem tudják az inzulin adagolását azonnal megszüntetni. Sokuknak ehhez 4-6 hónapra van szükségük, vagyis ez egy fokozatos folyamat, mialatt állandóan megfelelő mennyiségű krómot és vanádiumot kell szedni. Saját szememmel láttam, milyen jól működik ez páciensek százainál. Nagyon jó lenne, ha sikerülne nekem meggyőzni Önöket, hogy az ásványokat külön szedni kell, nem érdemes várni, hogy azok élelmiszerrel bejutnak a szervezetünkbe. Különösen nem kell függeni attól, ami be van csomagolva dobozokba, zacskókba, üvegekbe. Háromféle ásványi anyag van, amelyekre külön figyelmet kell fordítanunk. 1. típus: fém formájú ásványok. Ezeket általában kövekből nyerik ki. Felszívódásuk 8-12%. Ha elérjük a 25- 40 éves kort, a felszívódásuk 3-5%-ra csökken. Nagyon rossz, ha olyasmit szedünk, mint a kalciumlaktát, ami közönséges fém-ásvány. Tegyük fel, hogy 1000 mg-os tablettákban van. Akik naponta 2 tablettát szednek, sokan mondták: "Doktor úr, én nagyon sok kalciumot szedek. A rádióban hallottam egy adást az ízületgyulladásról, és naponta 2000 mg kalciumot szedtem, de az nem volt jó hatással az ízületgyulladásomra, sőt, rosszabbul lettem". Kérdezem: "Pontosan milyen kalciumkészítményt szedett?" Válasz: "Kalcium-laktátot". Hát itt van a hiba, mert ebből a mennyiségből csak 250 mg a fém-kalcium, a maradék 750 mg pedig laktóz és tejcukor. Ha figyelembe vesszük, hogy ebből csak 10%-ot tudunk hasznosítani, a 250 mg-nak a 10%-a 25 mg. Vagyis ha két tablettát szedünk belőle, akkor az nem 2000 mg kalcium, hanem csak 50 mg. Úgy néz ki, hogy a szükséges kalcium-mennyiség beviteléhez az ilyen tablettából naponta 90-et kell bevennünk, minden evéskor 30-at. És ne felejtsük a maradék 59 ásványt! A 60-as években a mezőgazdaságban elkezdték alkalmazni "Cal added" (kalcium hozzáadásával készült) ásványokat. Ezek olyan fém-ásványok, amelyekben a fématom be van burkolva aminosavakkal, proteinekkel és enzimekkel. Ez a forma 40%-ig növeli a felszívódást. Éppen ezért vetette rá magát az ötletre az élelmiszeripar. A harmadik csoport a kolloid-ásványok. Ezek rendelkeznek a legnagyobb abszorpciós képességgel, márpedig az abszorpció, a felszívódás érdekel minket elsősorban. A kolloid-ásványok 98%-ig felszívódnak, ami 2,5-szer több, mint a "Cal added" ásványok, és tízszer több, mint a fém-ásványok felszívódása. A kolloid-ásványok csak folyadék formában léteznek, és csak nagyon apró részecskékben, 7000-szer kisebbek a vörösvérsejtnél. Minden részecske negatív töltést hordoz, a vékonybél fala pedig pozitívat, elektromágneses mező keletkezik, amely a bélfal felé koncentrálja a fémrészecskéket. Mindez együttvéve 98%-os felszívódást eredményez. A növények nagyon érdekes szerepet játszanak a kolloid-ásványok keletkezésében. A szöveteikben átalakítják a fém-ásványokat kolloid-ásványokká. Amikor elfogyasztjuk a növényeket, az ásványok felgyülemlenek a szervezetünkben, és hasznosítani tudjuk őket. De mivel a talajunkban nincsenek fém-ásványok, a termés sem tartalmaz elegendő mennyiségű ásványt. Minden hosszú életű ember, aki 120-140 évet élt, sok közös vonással rendelkezik. Mindegyik magashegyi falvakban élt, 2500-4000m magasan a tengerszint fölött. Lakóhelyükön évente kevesebb, mint 5 cm csapadék esik, vagy egyáltalán nem esik. Ezek nagyon száraz régiók. Mit gondolnak, hogy nyerik az ivóvizüket? Hóolvadásból. A víz, amely az örök hó alól folyik, nem annyira tiszta és átlátszó, ha pohárba töltjük, akkor sárgás-fehér vagy kékes-fehér színű. 60-72 ásványt tartalmaz. A Titikakajégtejnek nevezik, és nem csak isszák, de ami sokkal fontosabb, öntözik a földjeiket is évről évre, nemzedékről nemzedékre már 2,5-5 ezer éve. És náluk nincs cukorbetegség, szív-elégtelenség, magas vérnyomás, ízületgyulladás, csontritkulás, rák, szürke hályog, születési rendellenesség, börtön, kábítószer, adók, orvosok, és 120- 140 évig is élnek betegségek nélkül. Mit gondolnak, fontosak a kolloid-ásványok? És minden olyan nap, amikor nem vették be az ásványokat, lerövidítették az életüket néhány órával, vagy akár nappal. Gondolkozzanak ezen és legyenek egészségesek!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...